Fábián Veronika

/Fábián Veronika

Megtapasztaltam, hogy a flow-élmény online is létezik, úgy is, hogy a folyamatnak nem mint alkotó vagyok a részese. Móni csodálatos szakember – gyors, pontos, mélyen odafigyel az ügyfélre és tökéletesen ráérzett arra, hogy mit szeretnék megjeleníteni.
Megmosolyogtató lenne azt mondani, hogy szinte szavak nélkül e-maileztünk 🙂 pedig azt éreztem, hogy mintha “magától menne” minden, mindet Mónira bízhatok. Természetesen a “magától” Móni profi munkáját jelentette, aminek a végén ott volt a letisztult, mégis mindent magába foglaló logó.

Nap és Hold teljes egységben, ahogy a HaTha jógában és az Univerzumban jelen van. Teljes egész, amilyen a mi életünk is, ahogy az anyagi világ-beli kiteljesedésünk és spirituális utunk kiegészíti és teljessé teszi egymást. Amikor tudatosan jelen vagyunk a pillanatban és teljességgel megéljük azt, egységbe kerülünk önmagunkkal és a Világgal.

Köszönöm, Móni, hogy megragadtad mindezt (és még sokkal többet) egyetlen képben!

Fábián Veronika

jógaoktatóFábián Veronika Jóga